A 7. pecsét

Lovag Úr, ne tagadd, mindig tudtad,

eljön az a nap, hogy hazatérsz,

s én adom az obsitot, s megfizetsz

minden látszat tudásodért egy utolsó

játszmában, bár reméled, az idő éppúgy

feloldható, mint ígéreteid, fogadalmaid,

s a kapzsi gyertyaláng lassan emészti

a méhviasz sárga színét, s neked ragyog

addig is a Nap, a Hold, s a Csillagok,

melyekre felpillantasz az égtenger sötétjén át…

apád, s anyád tekintetét láthatod ott,

amint aggódva lenéznek rád,

pedig tudják, a Lélek Egy, s nem történik

semmi baj veled… hát Lovag Úr, ülj ide,

nem sürget az idő, ilyet sosem tenne

a végtelen, lásd, kegyes vagyok hozzád,

tied a kezdő lépés, aszerint játszom majd

a kontrám, s meddig tart majd, nem tudom,

de látom, mi lesz a parti vége: a fekete bábu

majd egy kockára lépve…

— Tudom, ne folytasd! (…nekem mattot ad.)

És megléptem a nimzoindiai védelmet.

-.-

Tudod Lovag Úr, gyerekjátékaid az öntudatod ébresztéséig

a Beleélés képességeit tanították neked, miközben

a glóbuszt kezedben tartva alkottad világodat: vadállatokkal,

mesefigurákkal új történetek alakultak a műanyag-katonák,

gumi-állatok, négerbabák mütyürkéivel, a gyurma-szobrok,

rajzok eleven színei átfestették a fekete-fehér környezetet,

szüleid, mint az istenek úgy civakodtak, cirkuszoltak, mint

a bányász lakótelep többi bérrabszolgája az ablaktól ablakig

szűkült hazádban, s volt akinek nem volt apja, és beszélni sem

lehetett róla, s a titok megtanította az utcára szorult gyermekeknek

a terror ki nem mondható félelmét, és anyád mondta, “aki most

beszél a rádióban, azt ígérte, nem esik bántódása (a valakinek), de

megszegte szavát, felakasztatta…”

S …megfogta a sötét paraszt fejét csontos ujjaival,

mintha levenni készülne azt a bábúról, de nem,

csak elemelte a gyalogot a tábláról…

— A titkok úgy sorjáztak mintha börtönben éltünk volna,

felettünk egy ávós, szemben lévő házban vérügyész,

az első lépcsőházban mokánkomitépartizán, “azért nem vitték el

a fiát a börtönbe”, játszatok csak, játszatok,

mi játszottunk, csak játszottunk, és fél fülünk a titkokról suttogó

felnőttek szaván csüngött, “ne állj szóba az ávóssal!

megszólnak a szomszédok”, s apám csak hümmögött,

“főzhetnél nekem csirkét néha, ha ti nem is esztek madarat”,

és éjszakánként anyám paranoid hisztije apámat gyilkosnak nevezte,

szétfolytak bennem a titkok, a család, az ávós, meg a haza, akasztás,

van neki apja, de most nincs, börtön, ötvenhat, Tiszalúc, és nagymama,

nagypapa húz a szánkón a hóban, bepisilek minden éjszaka…

és tudod, Halál Angyala, ringott esténként az ágyam az álmok tengerén

békésen, s volt már három gyermekem: a nagy Sárga Mackó, a kisebb

Barna, és a Szürke Csacsi, mind az én felelősségem, és megnyugtattam

őket, ne féljenek, éjszaka elvitorlázunk a mesék szigetére, s az ablakon át

megcsodáltam az Orion három csillagát (apuci mondta)…

— Mindezt tudom Lovag, ne húzd az időt, már léptem közben! és csontkeze

elengedte a paraszt fejét, jelezve, hogy már Ő is játszik velem…

-.-