Az a nap, amire annyit vártam

Vannak napok, amelyek csendben kezdődnek, mégis az ember egész életére emlékezni fog rájuk.

Nekem ilyen volt az a nap is, amikor végre megérkezett a CT-vezérelt biopszia eredménye.

Napokon át vártam. Próbáltam türelmes lenni, lefoglalni magam, élni a mindennapokat, de a gondolataim újra és újra ugyanoda tértek vissza.

Mit fognak találni?

Mit jelent majd ez az egész? Milyen irányt vesz ezután az életem?

A várakozás sokszor nehezebb, mint maga a vizsgálat.

Amikor végre a kezemben tarthattam a leletet, egyszerre volt bennem kíváncsiság, félelem és remény. Tudtam, hogy néhány sor nemcsak egy orvosi eredményt jelent, hanem azt is, hogy merre vezet tovább az utam.

Éppen ebédeltem, amikor megérkezett az e-mail.

Az EESZT értesített, hogy új dokumentum érkezett.

Nem is kellett megnyitnom ahhoz, hogy tudjam, mi az. Éreztem. Tudtam, hogy a CT-vezérelt biopszia eredménye érkezett meg.

Hirtelen hevesebben kezdett verni a szívem.

Próbáltam felkészíteni magam arra, hogy bármi is álljon a leleten, el kell fogadnom. Napok óta minden este azért imádkoztam, hogy ne kelljen mindent elölről kezdenem. Hogy ne kerüljek vissza a startmezőre. Hogy ne kelljen újra végigjárnom azt az utat, amelyen már egyszer keresztülmentem.

Annyira vágytam már egy kis nyugalomra. Egy kis békére.

Arra, hogy egyszer úgy menjek vissza a doktornőmhöz, hogy ne egy újabb gyanú miatt kelljen aggódnom. Hogy ne egy újabb vizsgálat, egy újabb kérdőjel, egy újabb félelem várjon rám.

Persze, ha őszinte akarok lenni, egyetlen rossz szót sem mondhatok. A műtétem óta, valahányszor felmerült egy újabb gyanú, az orvosok mindig kivizsgálták. Vizsgálatról vizsgálatra jártam, és bár ezek lelkileg nagyon megterhelők voltak, mégis minden alkalommal közelebb vittek a válaszhoz. Sokszor megnyugtató eredménnyel zárultak, és közben rengeteget tanultam. Nemcsak a saját betegségemről, hanem magamról is.

Most már nagyon jó lenne egyszer úgy belépni a rendelő ajtaján, hogy a doktornő mosolyogva csak ennyit mondjon:

– Minden rendben. Találkozunk a következő negyedéves CT-kontrollon.

Azt hiszem, ennél szebb mondatot most el sem tudnék képzelni.

Nagyon szerencsés embernek tartom magam. Sokszor elgondolkodom azon, hogy talán a Jóistennek még tervei vannak velem. Hiszen még itt vagyok. Még élek.

Néha azonban felteszem magamnak a kérdést: vajon ez jutalom, vagy próbatétel? Az a nehezebb, hogy végig kell járnom ezt az utat, vagy az lett volna nehezebb, ha már nem lehetnék itt?

A választ nem tudom.

Egy dolgot viszont tudok.

Az, hogy most jó eredményt kapok. A betegség sajnos bármikor visszatérhet. Lehet, hogy egyszer minden kezdődik elölről.

De ma… ma még itt vagyok.

És amíg itt vagyok, addig reménykedem.Természetesen ezzel még nem ért véget a küzdelmem.

Továbbra is ott vannak a rendszeres kontrollok, a CT-vizsgálatok, a vérvételek és az a tudat, hogy daganatos betegként soha nem lehet teljesen hátradőlni.

De ez a lelet mégis valami nagyon fontosat jelent számomra.

Egy újabb pipa.

Egy újabb kizárt daganat.

Egy újabb alkalom, amikor nem kellett újra végigmennem azon az úton, amelytől annyira féltem.

Lehet, hogy kívülről ez csak egy negatív szövettani eredménynek tűnik. Nekem azonban ennél sokkal több.

Remélem ez néhány hónapnyi nyugalmat jelent.

Egy kis fellélegzést.

Egy újabb reménysugarat.

És ezért a mai napig végtelenül hálás vagyok.

Most már csak arra várok, hogy visszamehessek a doktornőmhöz a lelettel. Remélem, ő is örömmel fogadja majd ezt az eredményt. Úgy érzem, számára is egy újabb megnyugtató pont lesz a hosszú listán: egy újabb lehetőség, amelyet sikerült kizárni.Vettem egy mély levegőt, és megnyitottam a leletet.

Olvastam soronként, próbáltam értelmezni az orvosi szakkifejezéseket, de egy mondatnál megállt a szemem.

Nem találtak daganatos sejteket a vett mintában.

Negatív.

Abban a pillanatban olyan öröm öntött el, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Talán annak, aki még nem járt ezen az úton, ez csak egy újabb laboreredmény. Egy papír a sok közül.

Nekem azonban ez egy újabb ajándék volt.

A Jóisten újabb ajándéka.

Egy újabb bizonyíték arra, hogy most sem kellett visszamennem a startmezőre. Nem kellett újrakezdenem a harcot. Nem kellett egy újabb daganattal szembenéznem.

Végre megkönnyebbülhettem.

Ez is pipa.

Most már csak arra várok, hogy időpontot kapjak a doktornőmhöz, és személyesen is visszavigyem neki a leletet.

Remélem, ő is örülni fog ennek az eredménynek. Hiszen nemcsak nekem jelent megkönnyebbülést, hanem számára is egy újabb kizárt lehetőséget. Egy újabb daganatgyanú, amelyről kiderült, hogy szerencsére nem igazolódott be.

Én pedig hálás vagyok.

Hálás az orvosoknak, akik alaposan kivizsgálnak minden gyanút.

Hálás azoknak, akik mellettem állnak.

És mindenekelőtt hálás vagyok a Jóistennek ezért a napért.

Mert ezen a napon ismét kaptam egy kis nyugalmat. És aki egyszer már végigjárta a rák elleni küzdelem útját, az pontosan tudja, hogy a nyugalom néha a legnagyobb ajándék, amit az ember kaphat.

És én megyek tovább.

Innen folytatódik …..