Naplóbejegyzés Birmingham, 2025.08.31.

Mostanában totál elveszek. Néha kiesek a valóságból. Jean Paul Sartre-ral kezdtem megismerkedni, és úgy érzem, jól megfogalmazta az érzéseim. Undorodom a léttől. Először a környezetem lététől kezdtem undorodni, az apró faszságoktól a nagy problémákig, aztán attól, hogy beszélnek az emberek, hogy vannak az emberek, amiket csinálnak, amiket nekem kell mondani. Volt, hogy a saját megszólalásaim kint váltottak ki. Nekem erről beszélnem kell. Nekem bármiről beszélnem kell. Aztán most már a magam léte is undorít.

Miért vagyok Angliában? Hogy sok pénzem legyen? Jó, legalább úgy döglök meg, hogy szarrá melózom magam. Hiányoznak a barátaim, a bulik, de otthon meg pénzem nem lenne semmire. Előre se haladok, nem tanulom a kitűzött dolgaim, nem diétázom, nem sportolok, nem olvasok. Leülök olvasni és aggódom. Aztán meg lehetetlenségnek érzem, hogy ennyire képtelen az élet. Semminek semmi haszna. A város meg undorító. Szemetes, csöveses, hugyos. Bűnözők is tömörülnek ezen a helyen, nem jó a közbiztonság, nem számíthatunk a rendőrségre se. Nem tudok úgy keresztülmenni a belvároson, hogy ne legyen tömény fűszag. Engem nem érdekel, ki mit szív vagy szed, de nem kéne másnak is ezt szagolnia. Ha tudnám, hogy tiszta, meg engem se zavarna, de tudjuk, hogy a piac teli van szennyel.

Lehangoló. Végtelenül. Várok valami programot, de minek. Az is elmúlik. Azt se tudom élvezni, mert elterveztem, milyen ruhában leszek, de egy dekát se fogytam, szóval nem leszek. Utálok a tükörbe nézni, felkelni alig bírok. 2 és fél éve itt vagyok. Akkor volt egy nagy lelkesedésem, sportoltam állandóan, diétáztam, lefogytam. 1 év alatt 13 kg-t híztam. Megint megfogadtam, állandóan sportoltam, lefogytam 10 kilót, azóta stagnálok, tavaly nyár óta. Nem motivál semmi. Régebben minden szarral tudtam motiválni magam. Jó öltözködés, fittség, elismerés, pasik, strand stb. Most már annyira depressziós vagyok, hogy semmi nem érdekel. Néha eszembe jut, jó lenne család. De kivel? Mikor és hol ismerkedjek? Magyar férjet akarok, mert fontos nekem az anyanyelvem, hogy így kapcsolódjunk, spirituálisan mindent megbeszéljünk, és a magyar irodalmat se hagyjuk ki, amit egy külföldi nem ért. Plusz kulturális beágyazottság is fontos nekem. De amikor a neten azt látom, hogy tök elfogadható, hogy az apuka pizsamanaciban viszi a gyereket oviba, mert „nem jutott eszébe” átöltöztetni, vagy „elfelejtette”, illetve hogy sok nő szerint „nem elvárható egy férfitól, hogy képes legyen telefonos segítség nélkül tejfölt venni a boltban”, addig újra és újra rá kell jönnöm, hogy kurvára esélytelen vagyok ilyen téren. Én arról akarok beszélni, hogy neveljük úgy a gyereket, hogy ne legyen lelki nyomorék. Ha a pizsamanaci és a tejföl a téma, mert ezen a szinten vagyunk, akkor nem tudom, mit várok.

Ma elmentünk megnézni anyummal meg nővéremmel a birminghami múzeumba az időszakos Ozzy Osbourne kiállítást. Nem vagyok nagy Ozzy-fan, tudom a jelentőségét, pár számát ismerem, de nálam nincs a top 10-ben, de azért kíváncsi voltam. Meg legalább kimozdultunk, sétáltam, van valamennyi lépésszámom. Holnaptól meló péntekig, napi 10 óra. És egy rakás dolgot el kell intéznem.

Már elterveztem, mindentől függetlenül, hogy csinálok egy böjt hetet. Holnap kezdem, 5 nap lesz, fasting mimicking diet a neve, ez egy program, ami a hosszabb idejű böjtöt utánozza, úgy, hogy mégis lehet enni valamit meghatározott időben, mennyiségben, olyat, ami lehetővé teszi az autofágiát a testben. Nem csak elégedetlen vagyok a testemmel külsőleg, de hipochonder is vagyok, és diagnosztizált hormonproblémáim is vannak. Állítólag ezzel a diétával újra lehet indítani a metabolizmus folyamatait, és regeneráció történik közben. Én általában egy egészséges étrendet követek, de nagyon durván el van baszva a szervezetem, mert sokáig brutálisan szar dolgokat ettem. Remélem, egy ilyen reset segít majd. Evésfüggő is vagyok, nem kajafüggő, hanem evés. Ez mentális, pszichés, azzal nyugtatom magam, szóval így még nehezebb, de fel se merült, hogy nem sikerül. Ma elkészítettem az egész hetet, és akarom majd itt dokumentálni, hogy megy, miket érzek, miket tapasztalok.

Lesz spirituális része is, mert minden kultúrában nagy szerepe van a böjtnek évezredek óta, de fiziológiai része is lesz, mert állítólag a második nap második felétől már roppant energikus és kitisztult tudatú leszek.

Éppen mostam a zöldségeim, mikor gondolkodtam, hogy semmi értelme a létnek, és hogy nekem kéne értelmet adnom, és mennyire szar, sötét érzéseim vannak néha. Miért nem hiányzom a barátaimnak? Miért érzik jól maguk nélkülem? Nem lenne baj, de nem keresnek, nem hívnak, nem beszéljük meg, mi jót csináltak. Elhagyatva érzem magam. Szomorú és dühös vagyok. Aztán rájöttem, hogy az ego feladása és a külső motivációk feladása is célom, és ezek a körülmények még segítenek is. Semmit nem vehetek garantáltnak az életben, és semmit nem érezhetek úgy, hogy az „enyém” vagy hogy „jár nekem”. Mindenért csak hálásnak kell lennem.

Szóval elhatároztam, hogy „híres” leszek. Nem tudom hogy, de már kicsi-kicsi gyerekként volt egy olyan gondolatom, hogy én valami nagy dolgot fogok véghezvinni, amiről mindenki tudni fog, és mindenki tudni fogja a nevem. Azt akarom, hogy lássanak és halljanak az emberek. Mert rengeteg értékes gondolatom van mindenről. A testem pedig megformálom. Nem csak azért, hogy legyen önbizalmam, de azt akarom, hogy egészséges legyen, és sokáig tudjunk együtt működni. Egészséges test, lélek és szellem.