Szerveznek-e kutyaforradalmat a kanapén?

Az egyik cikkünkre érkezett egy komment a Kutyaetológia nevű Facebook csoportban. Az ide kapcsolódó népszerű kutyakiképzési tévhitek kibogozása nem komment méretű feladat, ezért ezen a csatornán látunk hozzá a “válasznak”, nyílt levél formájában. Azonban a bejegyzésünk mindekinek szól, akit foglalkoztat a kutya és gazdája közötti kapcsolat.

Nézzük az állításokat.

Írtunk egy cikket arról, hogy milyen felesleges tévhitek rombolják a kutya-gazda kapcsolatot a görcsös kontrollra törekvés miatt.

Erre úgy reagáltál (nagyon-nagyon leegyszerűsítve), hogy

“igen, igen a túl sok kontroll rossz, de azért sok kontroll kell”

(Természetesen nem ezt írtad szó szerint, de mindjárt kifejtjük, hogy miért tűnik a mi szemünkben ellentmondásosnak a reakciód. Nézzük részletesen.)

Ezzel indítasz:

“Azzal együtt, hogy maximálisan egyetértek, hogy még a jelenleg legelterjedtebb, és sok újítást behozó tanfolyamos rendszerű iskolák jelentős részében is túl nagy teret nyert a “dominancia” elmélet (de amúgy azért elég sok kutya-gazda párosnak tényleg érdemben segít), a másik végleg irányába sem jó elcsúszni.”**

Tehát ha jól értjük, a dominancia-elmélet:

• “túl nagy teret nyert”, (ezzel azt sugallod, hogy te sem tartod jó hozzállásnak bizonyos formájában)
• …de “azért elég sok kutya-gazda párosnak tényleg érdemben segít”.

Bennük azonban felmerül a kérdés: Milyen a dominancia-elmélet optimális mértéke? Hogyan lehet enyhén, közepesen, vagy nagyon elfogadni azt? Szerintünk sehogy. Vagy elfogadjuk, vagy nem.

• Abban lehet átmenet, hogy hol húzod meg a határt, amikor tehetetlenségedben, — akár a nevelési elveiddel is szembe menve — megbünteted a kutyát, mert nem látsz más megoldást.
• Abban nem, hogy elfogadod-e a racionalizációt, ami megkönnyíti ezt a gátlást ijesztően alacsonyra kalibrálni és eltolni a felelősséget.

“(…) a másik véglet irányába sem jó elcsúszni.”

Itt nem fogalmazol egyértelműen, de feltételezzük, hogy a cikkünk kapcsán merült fel benned, hogy a kontroll kiengedése veszélyes lehet, mert a másik véglet irányába csúszhat a gazdi. Ez azt is implikálja, hogy a teljes kontrollra törekvés feladása és a pozitív szemléletű nevelés legalább olyan veszélyes és káros lehet, mint a túltolt dominancia.

Türelmetlenebb olvasóink kedvéért ezt most rögtön rövidre zárnánk, hiszen erre a középutas hozzállásra semmilyen tudományos bizonyíték nincs: Hiby és munkatársai (2004) viszont például azt találták, hogy azok a kutyák voltak a legengedelmesebbek és együttműködőbbek, akik a tréning során csak jutalmazva voltak, büntetve nem. A pozitív nevelés káros hatásaira semmilyen tudományos bizonyítékot nem találtak eddig. Ezen kutatásokat részletesebben kifejtjük az írás végén.

“Nagyon erős egyedközti különbségek vannak az agonisztikus viselkedésre való hajlamban”

Idáig egyetértünk. Bár ennek nincs köze ahhoz, amire az állításodat végül kifuttatod:

“Rengeteg olyan kutyát lehet látni, amelyik anélkül alakít ki birtokló agonisztikus viselkedést a gazdával szemben, hogy annak asszociatív tanulás lenne az alapja”

Ez maximum anekdotikus érv, (bár mi meg megint csak mást tapasztalunk). Kutatás (mint ahogy te is írod a bekezdésed elején) nincs rá. Arra viszont van, hogy a kutya-gazda kapcsolat sokkal jobban hasonlít a szülő-gyerek kapcsolathoz, ahol a gazda versengés helyett előnyöket biztosít kutyájának. Ahogy arra is, hogy legtöbb akciójuk a parszimónia elve alapján asszociációk sorozatával magyarázható (pl. Elgier et al., 2012), melyek mellé társul a jó megfigyelőképesség, a szubjektív erőforrásérték alakulása (Parker, 1974) és az emberi viselkedésre való érzékenység (Horowitz, 2009). A konkrét viselkedés mögött nagy valószínűséggel akkor is asszociatív tanulási folyamat áll, ha az nem gazdával való interakció során alakult ki először.(Lindsay, 2005 ; Shepherd, 2002 ; Wickens, 1993)

Második pontod:

“2. (…) nagyon gyakran arról van szó, hogy a gazda öntudatlanul alakít ki olyan helyzetet, ami kellemetlen a kutyának, esetleg csak agresszióval tudja megoldani, és ebből erednek a későbbi problémák”

Ebben is egyetértünk (Pérez-Guisado et al., 2009). Talán abban lehet véleménykülönbség köztünk, hogy mi azt a helyzetet is hasonlóan problémásnak értékeljük, amit Te már az önérvényesítő hajlam megnyilvánulásának látsz, hiszen a következő érvedben ezt hozod fel:

“3. Ha “státuszt” nem is akarnak szerezni a kutyák, de önérvényesítő hajlamuk (…) van.”

“Ha rendszeresen olyan akaratütközési helyzetekbe kerülnek a gazdával, ahol sikeresen érvényesítik a saját akaratukat, az egészen biztosan azt fogja megerősíteni, hogy még magabiztosabbak lesznek az ilyen helyzetben.”

Tehát az ismert Univerzum legkooperatívabbá evolvált élőlénye (igen, ez a kutya), akinek a döntéseit/akaratát 99%-ban mi írjuk felül, a maradék 1%-ban puccsot forral. A kontrollnak 100,0%-osnak kell lenni, különben az “egyenlőtlen döntési kompetencia” véres forradalomhoz vezet! 😨

“4. A fotel, pont azért mert kényelmes és emiatt egyfajta “erőforrás”, igenis státuszszimbólum, ezt egészen biztosan ki merem jelenteni tapasztalati alapon!”

De hát, az előbb írtad, hogy:

“3. Ha “státuszt” nem is akarnak szerezni a kutyák, de önérvényesítő hajlamuk, kisebb-nagyobb mértékben van.”

Ha nem akarnak státuszt szerezni, akkor miért lényeges, hogy státuszszimbólum-e a kanapé?🤔

“ezt egészen biztosan ki merem jelenteni tapasztalati alapon!“

Tapasztalati alapon mi is ki tudjuk jelenteni, hogy nem a kanapén múlik a dolog. Továbbá nemrégiben egy kollégánk azt nézte végig (tapasztalati alapon), ahogy valaki egy “kiképző” tanácsára addig ordított a kutyájával, amíg az maga alá nem vizelt.

Vajon ő a kommentedet olvasva milyen megállapítást tenne a kontrollhoz fűződő viszonyával kapcsolatban?

Egy másik “tréner” fojtón lógatott egy francia bulldog kölyköt, amiért az nem ült le.

Vajon miért csinálta? Tudjuk, hogy te soha nem csinálnál ilyet, és eszünkben sincs kapcsolatot feltételezni az állatkínzás propagálása és a kommented közt!

Azonban nagyon aggódunk azon, hogy ha a fent említett szadista “trénert” kérdőre vonnánk, akkor hasonló kulcsszavakkal (“falkavezér”, “státusz”, “akaratütköztetés”, stb.) védené az álláspontját a kutyakiképzési módszereivel kapcsolatban (melyeket tapasztalati alapon ő sikeresnek és korszerűnek tart).

De ezek még mindig csak anekdoták és tapasztalatok. Mi pedig — mint a nevünk is mutatja — ahol lehet, ott tudományos eredményekkel szeretnénk alátámasztani a gyakorlatot.

Kezdjük ott, hogy:

“Kutya diádokban egészen biztosan ki lehetne mérni, hogy a dominánsabbnak tartott egyed gyakrabban birtokolja a legértékesebb fekvőhelyet.”

Káros és veszélyes félreértéseket szül a kutya-gazda és a kutya-kutya kapcsolatok között párhuzamot vonni.

Ismét vissza kell kanyarodnunk az asszociatív tanulás és az erőforrásérték témaköréhez. Értjük, mire gondolsz: a fotel kényelmes, kvázi erőforrás. Azonban már két tanulmány is született, mely a kérdést vizsgálta, egyik sem talált összefüggést az ágyban alvás, bútorokra felengedés és asztalról etetés valamint a viselkedésproblémák előfordulásának gyakorisága között. Vajon miért nem?

“(…) egy kiegyensúlyozott csoportban a dominánsabb státuszú egyedek is elfogadják az alárendeltebb egyedek alapvető _birtoklási jogait_ (személyes tér, élelem birtoklása).(…)

(…) amennyiben a gazda sikeresen érvényesíti a saját jogát a kutyával szemben (…)

(…)Tudom, hogy nem túl tudományos megfogalmazás, de egészen biztos vagyok benne, hogy itt a “tiszteletnek” egy analóg folyamatáról beszélünk.(…)”

A “tisztelet” és “jogsértés” ebben a rendszerben értelmezhetetlen fogalmak, valószínűleg szociális kognitív torzításról (antropomorfizációról) van szó. És tudjuk, hogy ezt te is tudod, hiszen írod is.

De nem értjük, hogy akkor miért erre hivatkozol.

Átesni a ló “pozitívos” oldalára

Te is biztos tudod, hogy a jutalmazó (ún. reward-based) technikákat gyakran éri az a kritika egyes kiképzők részéről, hogy „puha”, „elkényeztetett”, engedetlen, önfejű, erőszakos kutyákat eredményez, akiktől ezért a gazdájuk nagyobb eséllyel fog megválni.

Ezeket az állításokat egyelőre semmilyen tudományos eredmény nem validálja, egyetlen tanulmányban sem mutattak ki ilyen összefüggést.

Azonban egyre több adat támasztja alá, hogy a jutalmazásalapú módszerek együttműködőbbé, figyelmesebbé teszik a kutyákat, javítják a tanulási képességeiket.

Természetesen a pozitív szemléletű nevelést nem úgy kell elképzelni, hogy mi kitárjuk az ajtót, hogy hadd rohanjon a kutya ész nélkül a világba… Csak nem mindegy, hogy teljesen félremagyarázva a helyzetet valamiféle dominancia-sztorit láttat-e bele a kiképző. Például egy ilyen félreértésre alapozzák azt a tanácsot, hogy hajítsa vissza a gazdi a kutyát a kapun, ha az előre menne… Ennek egy enyhébb változata a “nagylelkűen” adott jel (pl. “nem!”) és csak ezután hajítjuk vissza a kapuból… (Civilizált alternatíva lehetne: megtanítani a sok-sok módszer valamelyikével a világ legegyüttműködőbb fajába tartozó egyednek, hogy az ajtóban várakozunk, ezzel egy kooperatívabb, konfliktusmentes, kapcsolatot erősítő helyzetet teremtve.)

Egy pillanatig se gondoljuk, hogy a pozitív megerősítés azt jelenti, hogy mindig mindent szabad. Viszont az, hogy milyen módszereket választunk, eltérő hatással van a kutyák jólétére (Hiby et al., 2004).

• Hiby és munkatársai azt találták, hogy azok a kutyák voltak a legengedelmesebbek, legegyüttműködőbbek, akik a tréning során csak jutalmazva voltak, büntetve nem. Amikor azt kérdezték a vizsgálatban résztvevőktől, hogy a 16 leggyakoribb viselkedésprobléma közül melyeket tapasztalják, összefüggést találtak a viselkedésproblémák és a büntetés használata valamint a jutalmazás elmaradása között.
• Tudjuk azt is, hogy a bőségesen jutalmazó gazdák kutyái jobban teljesítenek új tanítási feladat során, ahogy azok a kutyák is, akiknek a gazdái játékosabbak és türelmesebbek.
• A kutya együttműködése és kiképzésben nyújtott teljesítménye számos egyéb tényező függvénye, azonban nem mehetünk el szó nélkül azok mellett a kutatások mellett, amelyek a büntetésalapú tréningmódszerekről kimutatták, hogy a kutyákban (és bizonyos esetekben a gazdákban is) stresszt, szenvedést, fájdalmat okoznak, félőssé, pesszimistává teszik őket, növelhetik a viselkedésproblémák súlyosságát, a kutyák- és emberek felé irányuló agresszió előfordulását, a kutyák nyugtalanabbak és könnyebben megzavarhatóak lehetnek tőlük, kevésbé tudnak koncentrálni.
• Az averzív tréningekkel szemben, (például Blackwell és munkatársai) csupán enyhébb viselkedésproblémákat figyeltek meg azoknál a kutyáknál, akiket nem büntetve képeztek.

A pozitív kiképzési módszerek ellen egyelőre komolyabb tudományos érv nem szól.

Az való igaz, hogy — mivel a kutyák és az emberek alkotta csoportok összetétele rendkívül változó, kevés direkt kutatás született eddig, ami ezt a viszonyt ilyen minőségben vizsgálná.

Régebbi kutatások még a kutya-gazda viszonyt is a domináns-szubmisszív skálán értelmezték, azonban az ehhez használt mérőeszköz (ki nyer a húzós játékban) hibás, ma már tudjuk, hogy a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz.

Annak ellenére, hogy számos tanulmány támasztja alá, hogy a fizikai büntetésnek milyen komoly negatív következményei lehetnek, a mai napig népszerűek sok helyen azok a kiképzési módszerek, amik valamiféle “tiszteletet” akarnak megkövetelni a kutyától.

“Tisztelet” alatt értsd: eufemizmus a fájdalom és/vagy félelem okozására. Ami ráadásul hibás, antropomorf fogalomhasználat, mely magasabb kognitív folyamatokat feltételez, mint amelyeknek jelenlegi tudásunk szerint a kutya birtokában van.

Sajnos ennek terjedését a média is erősen megtámogatja ilyen üzenetű műsorok közvetítésével. Még tovább ront a helyzeten, amikor “domináns agressziónak” kiáltanak ki félelem és szorongás által kiváltott agressziót.

Amikor egy kutya-gazda viszonyban megjelenő agresszív viselkedésre azt mondjuk, hogy “domináns agresszió”, gyakran az a (helytelen) magyarázat, hogy az emberi családot értelmezi a kutya falkaként, és ebben a falkában próbálnak “alfa pozícióra törni”.

Amikor elérik ezt a státuszt, ők lesznek a családtagok “falkavezérei”, és ha fenyegetve érzik a pozíciójukat, agresszióval reagálnak. Ez a magyarázat azonban számos sebből vérzik!

Ahogy korábban írtuk, a kutya-gazda kapcsolat sokkal jobban hasonlít a szülő-gyerek kapcsolathoz!

Az, hogy a kutyáink mennyire akarnak a hierarchiában feljebb kerülni, erősen kérdéses. Ehhez tudniuk kell, hogy ők hol vannak a ranglétrán.

Az igaz ugyan, hogy képesek sokáig emlékezni a fajtársakra (Hepper, 1994) és a viselkedésüket egy harmadik fél viselkedése alapján változtatják (Kundey et al., 2010 ; Marshall-Pescini et al., 2011 ; Rooney & Bradshaw, 2006), azonban megvannak a limitációik (Kaminski et al., 2012). Az elmeteória egyelőre gyenge lábakon áll (Horowitz, 2011 ; Range & Viranyi, Chapter 10).

Viselkedésüket percről percre az formálja, ami a legtöbb emlősét: érzelmi állapotok, hormonok, neurokémiai és egyedi reakciók a környezeti ingerekre, amiket a múltbéli hatások formálnak.

Még az is kétséges, hogy a kutyák megértik-e a kapcsolataikat a körülöttük lévő kutyákkal! Sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen reagálnak az ingerek kombinációira, amelyek értelmet nyertek a korábbi találkozások során. A “státusz” direkt elérése valószínűsíthetően nem céljuk.

Abban egyetértünk, hogy a kutyával való kapcsolatunkat alakíthatjuk úgy is, hogy az konfliktusokkal, averzív elemekkel legyen tűzdelve. A domesztikációnak köszönhetően többé-kevésbé ezt is elbírja az ember legjobb barátja, bár számos study támasztja alá, hogy közel sem ez a legjobb választás.

Ezért mi nem így kutyázunk.

Hivatkozások:

Blackwell, E.J., Casey, R.A., 2006. The Use of Shock Collars and their impact on the Welfare of Dogs: A Review of the Current Literature. Report to the RSPCA

Bradshaw, J. W. S., Blackwell, E. J., & Casey, R. A. (2009). Dominance in domestic dogs: Useful construct or bad habit? Journal of Veterinary Behaviour, 4, 135–144.

Bradshaw, J. W. S. (2011). Dog sense: How the new science of dog behavior can make you a better friend to your pet. New York: Basic Books.

Dodman, N. H., Brown, D. C., & Serpell, J. A. (2018). Associations between owner personality and psychological status and the prevalence of canine behavior problems. PLoS ONE, 13(2). https://doi.org/10.1371/journal.pone.0192846

Elgier, A. M., Jakovcevic, A., Mustaca, A. E. & Bentosela, M. (2012). Pointing following in dogs: are simple or complex cognitive mechanisms involved? Animal Cognition, 15:1111–19.

Flannigan, G. and Dodman, N.H. (2001). Risk factors and behaviors associated with separation anxiety in dogs. Journal of the American Veterinary Medical Association 219:4, 460.

Greenebaum, J. B. (2010). Training dogs and training humans: Symbolic interaction and dog training. Anthrozoös, 23, 129–141.

Hepper, P. G. (1994). Long-term retention of kinship recognition established during infancy in the domestic dog. Behavioural Processes, 33 : 3–14 .

Hiby, E. F., Rooney, N. J., & Bradshaw, J. W. S. (2004). Dog training methods: Their use, effectiveness and interaction with behaviour and welfare. Animal Welfare, 13(1), 63–69.

Horowitz, A. (2009). Attention to attention in domestic dog (Canis familiaris) dyadic play. Animal Cognition, 12:107–18.

Horowitz, A. (2011). Theory of mind in dogs? Examining method and concept. Learning & Behavior, 39:314–17.

Kaminski, J. , Schulz, L. & Tomasello, M. (2012). How dogs know when communication is intended for them. Developmental Science, 15 : 222–32.

Kundey, S. M. A., De Los Reyes, A., Royer, E. et al. (2010). Reputation-like inference in domestic dogs (Canis familiaris). Animal Cognition, 14 : 291–302.

Landsberg, G., Hunthausen, W. & Ackerman, L. (2003). Handbook of Behavior Problems in the Dog and Cat. Philadelphia, PA: W. B. Saunders, pp. 385–426.

Lindsay, S. R. (2005). Handbook of Applied Dog Behavior and Training, Volume 3, Procedures and Protocols. Ames, IA : Iowa State University Press, pp. 532–4.

Luescher, A. U., & Reisner, I. R. (2008). Canine aggression toward familiar people: A new look at an old problem. Veterinary Clinics: Small Animal Practice, 38, 1107–1130

Marshall-Pescini, S., Passalacqua, C., Ferrario, A., Valsecchi, P. & Prato-Previde, E. (2011). Social eavesdropping in the domestic dog. Animal Behaviour, 81 : 1177–83.

Mech, D. L. (2008). Whatever happened to the term ‘‘Alpha Wolf’’? International Wolf, Winter 2008, 4–8.

Overall, K. L. (2006, November). How do we obtain and disseminate accurate information? Journal of Veterinary Behavior: Clinical Applications and Research. https://doi.org/10.1016/j.jveb.2006.09.006

Packard, J. M. (2003). Wolf behavior: Reproductive, social and intelligent. In D. Mech & L. Boitani (Eds.), Wolves: Behavior, Ecology, and Conservation, (pp. 35–65). Chicago: Chicago University Press

Parker, G. A. (1974). Assessment strategy and the evolution of fighting behavior. Journal of Theoretical Biology, 47 : 223–43

Pérez-Guisado, J. & Muñoz-Serrano, A. (2009). Factors linked to dominance aggression in dogs. Journal of Animal and Veterinary Advances, 8 : 336–42.

Rooney, N. J., Bradshaw, J. W. S, & Robinson, I. H. (2000). A comparison of dog–dog and dog-human play behaviour. Applied Animal Behaviour Science, 66, 235–248.

Rooney, N. J., & Bradshaw, J. W. S. (2002). An experimental study of the effects of play upon the dog-human relationship. Applied Animal Behaviour Science, 75(2), 161–176. https://doi.org/10.1016/S0168-1591(01)00192-7

Rooney, N. J. & Bradshaw, J. W. S. (2006). Social cognition in the domestic dog: behavior of spectators toward participants in interspecific games. Animal Behaviour, 72 : 343–52

Rooney, N. J., & Cowan, S. (2011). Training methods and owner-dog interactions: Links with dog behaviour and learning ability. Applied Animal Behaviour Science, 132(3–4), 169–177. https://doi.org/10.1016/j.applanim.2011.03.007

Schalke, E., Stichnoth, J., Ott, S., & Jones-Baade, R. (2007). Clinical signs caused by the use of electric training collars on dogs in everyday life situations. Applied Animal Behaviour Science, 105(4), 369–380. https://doi.org/10.1016/j.applanim.2006.11.002

Schilder, M.B.H., van der Borg, J.A.M., (2004). Training dogs with help of the shock collar: short and long term behavioural effects. Appl. Anim.Behav. Sci. 85, 319–334.

Shepherd, K. (2002). Development of behavior, social behavior and communication in dogs. In BSAVA Manual of Canine and Feline Behavioral Medicine, eds. D. F. Horwitz, D. S. Mills & S. Heath. Quedgeley, UK: BSAVA, pp. 8–20

Voith, V.L., Wright, J.C. and Danneman, P.J. (1992). Is there a relationship between canine behavior problems and spoiling activities, anthropomorphism, and obedience training? Applied Animal Behaviour Science 34:3, 263–272.

Wickens, S. M. (1993). Social relationships in the domestic dog (Canis familiaris): the effect of learning and breed on behaviour within status relationships. Unpublished Ph.D., University of Southampton, UK.

Wickens, S. M. (2007). An overview of developments in the regulation of those treating behavioral disorders in animals in the United Kingdom. Journal of Veterinary Behavior Clinical Applications and Research, 2, 29–34.